Még mindig a negyedik nap - Bukchon újra és egy ismeretlen templom

A palotalátogatás után sétáltam még egy nagyot. Már nagyon éhes voltam, de Koreában nem lehet éhen halni. A palotakapunál az utcán megpillantottam egy kis furgont. Egy néni árult olajban sütött sütit. 1500 W (300 Ft) volt 6 db. Nem ettem még korábban ilyet, ezért kíváncsian, de óvatosan kóstoltam meg. A sütemény töltött volt….  Először azt hittem, csoki van belül, aztán kettétörtem és reménykedtem, hogy lekvár. De nem nyertem, mert vörösbabos a töltelékkel készült. Nem volt túl édes, szerencsére. Az elsőt érdekesnek találtam, de éhes voltam és megettem. A második már kifejezetten ízlett, forró volt és laktató. Nem is tudtam megenni az egészet, így eltettem későbbre. Kiderült, hidegen is finom.

Az első napokban érzésből közlekedtem, de szerencsére elég jól tudok tájékozódni. Az Apple Backpackersben remek kis belvárosi térképet találtam, az utam során hármat használtam el. (Milyen jó lett volna, ha már az első nap felfedezem, akkor nem bolyongtam volna az első éjszakán kissé kétségbeesetten! De így utólag… annak is megvolt a varázsa.) Sétáltam, bámészkodtam. Amikor nem volt konkrét célom, igyekeztem általában olyan utcákon menni, ahol még nem jártam korábban. Ettől izgalmassá vált az egész séta, mert nem tudtam, hol fogok kikötni végül. Elképzelésem persze mindig volt, az irányt tudtam, de nem mindig a legrövidebb úton mentem A-ból B-be.

Szóval végül Bukchonba jutottam, ahol már előzőleg a barátommal jártunk. Akkor kocsival mentünk oda vacsorázni és házakat nézegetni. Nem is tudtam, hogy ilyen közel van, sokkal közelebb, mint gondoltam. Sok kis üzlet, kirakodók, utcazenészek, utcai ételárusok, tehát a szokásos szöuli környezet, ami nagyon tetszik nekem. Ettem is egy saslikszerű dolgot, ami bambuszpálcán fűszeres szósszal sütött csirkehúsból és zöldhagymából állt és nagyon finom volt, 1000 Won volt az ára. Biztosan feltűnt, hogy mindig írok az az árakról is. Csak azt akarom érzékeltetni, hogy turistaként viszonylag olcsón lehet enni, persze csak akkor, ha nem ragaszkodunk az éttermekhez és az európai stílushoz.

Elképzeltem magamban, mi lenne, ha nálunk a hobbysta kézművesek – varrók, patchworkosok, ékszerkészítők – csak úgy leterítenének egy takarót a járdára és szépen kiraknák a cuccaikat? Én is varrok/varrtam sokat, nem üzletszerűen, csak szórakozásból. Időtöltés, kikapcsolódás mert az alkotás öröme elűzi a stressz. De mi legyen a kész alkotásokkal, ha már mindenki kapott ajándékot, aki szereti az ilyesmit? Sok hobbysta nem akar piacra termelni, nem akar és nem is tud ebből megélni, mint ahogy én sem. Úgy láttam, a takarón, utcai padon árulók nem bajlódtak számlával, nyugtával, adóbevallással. Az árak sem szaladtak el, éppen csak az alapanyag ára térült meg, gyakorlatilag „pénz az ablakban”. És a dél-koreai gazdaság nem ment tönkre a néhány ezer wonos bevételkieséstől…

Mielőtt hazaindultam, kicsit hallgattam egy utcazenész fiút. Utcán zenélni szintén nem tilos, inkább turistacsalogató és látványszínesítő elem. Kicsit fotóztam és már éppen eltettem a gépet, amikor a fiú belekezdett egy dalba, ami egy kedvencem - igaz más előadásban. Sajnos, csak félig vettem fel emiatt. Elnézést kérek a rossz kameramozgásért, de addigra már teljesen elborított a koreai romantika és remegett a kezem …

Amikor magamhoz tértem, elindultam a szállásomra. Hazafelé véletlenül rátaláltam a Beopryeonsa (법련사)  templomra, ami egyáltalán nem tűnt templomnak. Egy grafikus kiállítása volt az egyik teremben, és egy másik terem volt maga a templomrész. Nem mentem be, nem volt kedvem a cipőlevétellel bajlódni, csak kívülről bekukkantottam a lampionokkal és egyéb díszekkel telezsúfolt szentélybe. 

Útközben láttam még egy csodás kirakatot, melyben csak egyetlen finom lenvászon hanbokba öltöztetett bábu állt. Nagyon igényes, hagyományos koreai patchwork-munka volt az alapanyag, és az egyszerű szabás miatt így érvényesültek a csodás színek és mesteri kivitelezés.

Azután hirtelen eleredt az eső. Azt hittem, ez csak a filmekben van.... mindjárt kutattam is a fejemben, hogy mi a megfelelő filmes megoldás a „hirtelen-zuhog-az-eső” esetekre. Sajnos nem volt egy jóképű sztár sem kéznél, aki hirtelen előkap egy esernyőt a semmiből, így maradtam a hagyományos megoldásnál, és felvettem a saját esőkabátomat a hátizsákomból. Este még sétát terveztem a modern belvárosban, de hajnalig zuhogott, így itthon maradtam.