Még mindig küzdök az időeltolódássak, de igyekeztem gyorsan elaludni, hogy időben fel tudjak kelni. Ami végül sikerült is, reggeli után irány a metró, ahonnan 20 perces metrózás urán juthattam el az Express Bus Terminalhoz. Persze meglepődtem volna, ha minden simán megy... Feltöltöttem ugyan a T-Money kártyámat - amivel metrón, buszon utazhatok, se fizethetek vele taxiban és a metró környéki kis boltokban -, de a beléptető valamiért nem fogadta el. Kicsit ideges lettem, mert alig voltak még hétfő reggel 8-kor az állomáson (nem is csoda, ha vasárnap hajnal 3-kor még tele vannak a kocsmák), nem akartam lekésni a buszt. Végül jött egy utas, aki megnyomott egy gombot, majd bemondta a mikrofonba, mi lehet a probléma., ami ugyan nem oldódott meg, de beengedtek, és a kilépés is ugyanűgy ment. Ha szerencsém lesz, akkor ezzel a pénzzel végigmetrózhatom a hónapot, kár is volt feltöltenem a kártyát 😊
A buszpályaudvaron simán vettem jegyet, az indulási helyet is megtaláltam, és sikeresem elértem a korábbi buszt. Nem tudtam, hogy a buszjegy helyre szól, ezért leültem egy üres ülésre, ahonnan egy végtelenül udvarias fiú állított fel. Végül elfoglaltam a helyem és kezdődött az utazás. Először egy filmet vetítettek, mint a repülőn, hogy mit kell tenni veszély esetén, majd innen tudtam meg azt is, hogy be kell kötni a biztonsági övet, nem úgy, mint otthon. A közel 2 órás úr további részében TV-műsor ment, amiből megtanulhattuk, hogyan hajtogassuk a ruhákat, hogy több hely legyen a szekrényben, milyen trükköt alkalmazzunk, ha lelapul a hajunk éjszaka, a többire nem emlékszem, mert elaludtam. Cheongjuban megvártam a barátomat, aki Jejuról érkezett repülővel, majd a barátjától kölcsönkapott öreg autóval elindultunk, hogy megnézzük Cheolla tartományt (전라도).
Egy autópálya-pihenőben egy ebéd koreai módra, leves meg mindenféle köret hozzá, aztán elmentünk Saemangeum Seawallhoz (새만금), hogy megnézzük a Sárga tenger (Nyugati part) partján elterülő majdnem 30 km-es építményt, mely a világ leghosszabb mesterséges gátja. Egy hosszú, szinte nyílegyenes út van a gáton, egy töréssel és pihenőkkel megszakítva, persze van park szobrokkal, mint mindig. A tengerpartot mesterséges kövekkel szegélyezték, szép szabályosan, a teljes hosszban. Megálltunk pár helyen, de nagyon hideg szél fújt és egyáltalán nem volt kellemes, az út látványa sem volt felemelő. Természetesen - mint mérnöki teljesítmény - lenyűgöző, de még csak a vízhez sem lehet lemenni ezen a hosszú szakaszon. Az egész építményre nagyon sokat költött a koreai kormány a jövőbeni gazdasági haszon reményében. A barátom szerint a koreaiak sem szeretik, annyira mű az egész, szívesebben mennek az út túloldalán lévő természetes partra, nem beszélve arról, hogy az építése is sok vitát váltott ki, sok madárfaj, melyeknek ez volt a természetes élőhelye, kipusztult.. De már ott van, majd megszeretik, vagy legalábbis megszokják.
A nap ezzel még nem ért véget, de ezt majd a következő posztban folytatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése