2019. május 17., péntek

Politikai tüntetés


A téren, ahol Yi Szun-Shin hadvezér szobra áll, cuki kis pancsoló gyerekeket néztem és csodálkoztam, hogy nem fagytak meg attól a hideg víztől. A szülők felkészülten jöttek, törölköző, száraz ruha, így  amikor már teljesen átáztak, anyuka és apuka gyorsan átöltöztette a kölyköket, pelenkacserével együtt. Lassan beesteledett, már kezdett hűvösödni, nálunk már ilyenkor nem engednék a víz közelébe a gyerekeket. A sok gyaloglástól fájt a lábam, szívesen tapicskoltam volna én is, de nagyon hideg volt. Inkább sétáltam tovább gyanútlanul, mikor rendőröket láttam gyülekezni, szépen kettes oszlopba fejlődve. Gondoltam, hogy tüntetés lesz megint.


A koreaiak valamiért imádják a tüntetéseket és úgy tűnik, időnként el is érnek vele valamit. Most nem egy cég ellen tüntettek, hanem egy politikai párt szervezte a rendezvényt. Egy kedves hölgy részletesen elmagyarázta nekem, hogy miről van szó, ő a párt egyik aktivistája volt.  Mint megtudtam, a Koreai Patrióta Párt szervezte a rendezvényt, ez egy "nagyon koreai párt", antikommunista, antiimperialista, anti-anti, stb. és nem elégedettek a jelenleg fennálló vezetéssel, hanem a korábbi Park elnökasszony ((2013-2017) mellett állnak. Pak elnök a lánya annak a Pak Csong Hi (박정희) )elnöknek, aki katonai diktatúra bevezetésével sokáig állt az ország élén, neki köszönhető egyébként az ország ugrásszerű gazdasági fejlődése, mert vállalatokat kedvezménnyel támogatott és így alakultak ki a korai megakonszernek (Samsung, Hyndai, LG, stb.), a chaebol vállalatok. Pak Kunhje (박근혜) elnököt egyébként egy 3 bíróból álló bírói tanács ítélte el jogerősen 25 évre és 18 milliárd von (kb. 4,5 Mrd Ft)pénzbírságra kenőpénzek elfogadásáért, kényszerítésért, államtitkok kiszivárogtatásáért stb., miután több millióan hetekig tüntettek az utcákon az elnök lemondatásáért.

Amúgy békésen zajlott az egész, szépen énekeltek, volt néhány beszéd, amiből egy kukkot sem értettem, ahogy azt sem, hogy a koreai zászlók mellett miért voltak amerikaiak is, aztán a beszédek végén közösen kiabálták, hogy hajrá, koreai szokás szerint felemelt ököllel. Elég hosszú volt, nem vártam meg a végét, de gondolom, még ittlétem alatt néhányba belebotlok. A hadvezér tere állandó tüntetési helyszín, majd még néha elnézek arra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése