2019. május 18., szombat

전라도 3 - Útközben

A hanok faluban töltött, derékfájós éjszaka után a szálláson koreai reggeli várt - alacsony asztalka mellett, a földön ülve - rizs, leves, mindenféle gezemice majd indulás tovább Gwangjuba. Útközben útba ejtettünk egy bambuszerdőt (대나무 골 테마 공원) is. Még sosem láttam ennyi bambuszt egy helyen! Az erdő őre, egy kedves hölgy jegyváltáskor elmondta, hogy ne firkáljuk össze-vissza bambuszok törzsét, mint általában a turiták, ezt persze egyáltalán nem is terveztem.. A túraútvonal elején tiszta víz csobogott egy bambuszcsövön, és csíkos farkú, pici kis mókusok (burunduk, ázsiai csíkosmókus) ugrabugráltak, de sajnos nem sikerült jó fotót készítenem, mert nagyon fürgék és egyáltalán nem akartak barátkozni.

Az erdőtúra egy könnyű sétaút volt, a bambusz mellett helyi honos fafajtákkal. Az útvonal végén egy hagyományos koreai ház állt melléképületekkel, kimcsi- és szójaszósz-tároló hatalmas cserépedényekkel. Akkor még nem sejtettem, hogy mélyebb barátságot kötök egy ilyen kunyhóval. A házról és környékéról szép fotókat tudtam készíteni, nagyon szép és romantikus volt a látvány. At úton próbáltam még képeket készíteni, de az autóból ez nem könnyű.

Útközben megálltunk Damyangban a Metasequoia sétányon (belépőjegyes). Csodás mammutfenyők, jó illat, de nem mentünk végig az 5 km-es úton, mert még rengeteg látnivaló várt ránk, haladtunk tovább Dél-Jeollába.
Később bekanyarodtunk egy útra is, melynél tábla hirdette, hogy ez Korea legszebb útja (Juksan-gil). Feltétlenül meg kellett nézni, a barátom is kíváncsi volt rá, ő sem tudta, hogy ez a legszebb út. Egy nagy tó terül el az út mellett, először azt hittem, hogy folyó mert hosszú és keskeny, híd vezet át rajta. Később megnéztem a térképen, valójában több folyócska és folyó is csatlakozik így tóvá  felduzzasztották fel. Az út tényleg szép, erdős részen haladt át, kanyargós, nem túl széles - ellentétben más utakkal -, útmenti pihenőkkel tarkítva, Hogy ez lenne a legszebb út? Nem tudom megállapítani, mert nem járhattam mindenhol, sajnos...





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése