Az utolsó reggel hangos kiabálásra ébredtem reggel 7-kor. Elôször azt hittem, a TV, de aztán rájöttem, fura lenne, mert napok óta be sem kapcsoltam. Kèt konnektorom van, és azt a töltôk használják. Szóval rájöttem, hogy az utcáról jön a hang. Négy nô veszekedett, pontosabban kettô, a másik kettô meg csitította ôket. Volt lökdösôdés, meg hajráncigálás, meg minden ami kell. Igazi filmbe illô jelenet volt, de nem láttam.sehol a stábot...
Felvettem egy kicsi részt, de csak titokban, mert az erkélyre közvetlenül egy keskeny lépcsôn fel lehet jönni, féltem, nehogy engem is megverjenek Fèlelmetesek ezek az ajummák! A felvételt személyiségi jogok miatt természetesen nem teszem.közzé, de nyelvtanulóknak érdekes lehet, ha talizunk Dana, nézzük meg és értelmezzük!
A nap egyébként lassan indul Szöulban, legalábbis a mi környékünkön. Ezen mondjuk nem is csodálkozok, mivel hajnalig nyomják a koreai lakodalmast és a kommersz k-popot. De az éttermesek már korán kezdenek és gondolom az ajumma, aki már reggel hatkor darabol, csak alszik valamennyit éjszaka.
Mára több terv is volt a fejemben erre az utolsó napra, de aztán úgy döntöttem, hogy csak megyek az orrom után, és megnézem, ami az utamba kerül, mint amikor idejöttem. E nem lesz könnyû, mert félelmetes helyismeretre tettem szert az elmúlt három hétben. Mindenesetre teleszívom magamat a jó kis szöuli levegôvel, nehogy otthon fuldokoljak a sok oxigéntôl.
Reggeli közben még beszéltem szkájpon indiai barátommal - minden alkalmat meg kell ragadni az angol nyelv gyakorlásához -, aki mondta, ha legközelebb kalandozni támad kedvem, menjek Kolkatába, India is nagyon érdekes. Ezen kicsit elviccelôdtünk, megköszöntem a lehetôséget. Ha lehet, inkább Koreába jönnék vissza, vonattal körbeutazni a vidéket, ez jó tervnek tûnik. Persze, ha találnék szponzort, aki fizetne az írásaimért elmennék bárhova. Szubjektív útikalauz nyelvtudás nélküli, idiôta középkorú magányos bolyongóknak ... Kommentben várom a jelentkezéseket
De félre a tréfával, ez most egy komoly poszt, búcsú Szöultól.
Vásárlásban nem vagyok valami jó, de csak kell valami szuvenír Koreából, mert lehet, hogy nem lesz több lehetôségem visszatérni soha. Elmentem metróval a City Hallig és irány a Namdaemun piac. Órákat bolyongtam, mire vettem pár dolgot. Vettem ajándékot is a családnak, meg magamnak is... Például hangul mintás papírt, meg koreai evôeszközöket (수저) a készlet kanalat (숟가락) és fém pálcikát (젓가락) jelent. Eleget küzdöttem vele itt, mert vékony és csúszik, nem úgy, mint a bambusz, de otthon sem szeretném nélkülözni az élményt. Még szemeztem a kislábassal is, de azt már tényleg túlzásnak éreztem. Így sem tudom, hogy viszem haza azt a sok cuccot.
Ahogy bóklásztam, egyszercsak a nevemet hallottam... 승 영, a cipôboltos üldögélt egy másik standon. Az is lehet, hogy ugyanaz volt. Örömmel üdvözöltük egymást váltottunk pár szót. Jó utat kívánt holnapra, én is minden jót kívántam, aztán mentem tovább. Fura, de ez a keverék koreai-angol nyelv elég jól használható, eddig még mindig megértettem magam. Amikor kiderül hogy a partner nem tud angolul, akkor meg aztán király vagyok. De úgy vettem észre, szeretik ha a koreait használom, még ha hibás és gyenge is a tudásom.
Ebédként vettem egy kimcsimandut (ami - mint tudjuk - kínai ètel, és szerencsére nem volt édes, hanem sós meg jó csípôs. A mandu egyszerû, a tésztát betöltik, gombócot csinálnk belôle, mjd gôzölik. Szerintem nincs benne élesztô, de valami fújóanyag biztos. Olyan knédliszerû az egész. Desszertnek vettem a gyümölcsárusnál egy bambuszra szúrt ananász-szeletet. Nagyjából ekkor elegem is lett az egészbôl, így leraktam otthon a cuccot, és azt terveztem, újra metróra szállok, hogy János tanácsát követve megnézzem az igazi Gangnam style-t, ahol elegánsak az üzletek és nagyjából az összes világmàrka megtalàlható.
Szöulban ma nagyon párás és meleg volt az idô, a piaci forgatagban leizzadtam, mint a ló, így mégsem mehetek arra az elegáns környékre, mert mi van, ha összefutok Vele?
Szóval zuhany, készülôdés, aztán hipp-hopp vacsoraidô lett. Mire elkészült a kedvenc ramenem - most teleeszem magam belôle, mert otthom nincs, vagy túl drága... ezt azért tettem hozzá, mielôtt valaki megkérdezi, hogy megint? - már olyan késô lett, hogy lemondtam a gangnami kirándulásról, több okból is. Elôször is KNG elhagyott engem, folyton utazgat, mikor én itt vagyok... ez sajnálatos, de tovább kell lépnem
Kellett még vennem valami fontos ajándékot, amire már régóta vadászok, de még nem találtam. A harmadik ok pedig az, hogy össze kell csomagolnom, és ez agymunka lesz (amenniben az esetemben ez értelmezhetô), mert nagyon felszaporodott a cucc. És az utolsó... kb. annyi pénz maradt. Seoul City kártyámon, ami a reptérig elég. Felesleges lenne újratölteni.
Így aztán a búcsúestén az Insadongon kötöttem ki és találtam érdekes dolgokat még mindig, mint a hegedûs. Nagyon jól játszott, csak már kicsi a tárhelyem, nem tudtam felvenni többet.
Üldögéltem, hallgattam a zenét, pont passzolt a hangulatomhoz. Ez amolyan utolsó estés dolog. Nem szeretem az utolsó estéket, mert akkor már nem tartozok sehova. Amikor jöttem, az másmilyen utolsó este volt, akkor még rombolt bennem a várakozás izgalma, mi is fog itt történni, meg ilyesmi.
Mivel sikerült megtalálnom, amit kerestem, elindultam hazafelé. Leültem a kedvenc kávézóm teraszára egy utolsó kávéra, hogy befejezzem ezt a posztot.
Ez most azt hiszem, extra hosszú lett. Hihetetlen, hogy mennyit tudok rizsázni arról, hogy ma nem is csináltam semmit... nem kell izgulni, még pár mondat, és vége.
Az est további részében tervem, hogy megiszom a maradék sojut, hajat mosok, összecsomagolok, és megpróbálok gyorsan elaludni, hogy le ne késsem holnap a gépet.
Útközben csináltam néhány képet. A Jongno3ga környékén ugyanúgy tele vannak az éttermek, mint mindig. A boltban, ahol vásároltam is folyik az élet tovább. Szöult nem rázza meg, hogy elhagyom a várost, csak nekem marad itt egy kicsit a szívem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése