Bár nagyon fáradt voltam, mégis nehezen aludtam el. Reggel viszont már nagyon korán fenn voltam. Idôben is kellett kelnem, mert Jamessel megbeszéltük, hogy értem jön legkésôbb fél 10-re. Már elôzô este felfedeztem hogy itt is van járható tetô, így felmentem oda is kicsit körülnézni de nem sokáig, mert még reggeliznem is kellett. A szoba ára 2 éjszakára 10.0000 W volt, reggelivel. Ez jejui mértékkel egyáltalán nem sok, különösen a minôséget tekintve. Megtaláltam az étkezôt az alagsorban, svédasztalos volt a reggeli. Elôttem állt a nagy választási lehetôség, hogy koreai vagy angol reggelit akarok. Az angol reggeli persze enyhe túlzás, mert pirítós volt csak, és .....
Kétféle lekvár is volt, így majdnem meginogtam, de aztán hirtelen eszembe jutott a küldetésem és koreai menüt állítottam össze. Rizs, kimcsi, fôtt tojás, babcsíra meg apró szemû fekete babszemek valami pácban. Mindenbôl kicsit vettem, de ettôl a mindenféle apróságtól jól lehet lakni. Ittam még egy kávénak látszó folyadékot (instant pesze) a szobámban majd a hallban várakoztam.
Vendéglátóm idôben megérkezett... Nem volt sok idôm a szigeten, ezért meglehetôsen sok minden jutott egy napra.
Most, hogy visszanéztem a képeket, meg is döbbentem, hogy 11 helyszínen jártunk, oda-vissza autóztunk, hegyet másztunk és két múzeumban is voltunk. Észre sem vettem, olyan gyorsan telt az idô. A kommunikáció már nem volt olyan fárasztó, mint elôzô nap. Részben, mert túl voltunk az aha-élményen meg azon a frusztráción, hogy milyen lesz majd egy vadidegen emberrel ilyen sok idôt tölteni, másrészt megismertük egymás stílusát is. Rengeteget nevettünk, mert néha egyáltalán nem értettük egymást, de egy-két viccet is elsütöttünk, akár egymás rovására is....
Szóval a reggeli találkozás után elôször elmentünk az egyik jejui múzeumba, a 민속자연사박물관-ba, ez inkább néprajzi jellegû volt. Miután elôzô nap megtanultam a földrajzi hátteret, ideje volt megismerkedni a jejui emberek történelmével is. A múzeum után következett egy kisebb vulkán megmászása. A sziget közepén van a Halla hegy, ez volt a fô vulkán. Amikor ez kitört, vulkáni tevékenység következtében egy csomó kis vulkánocska (오름 - oreu m)is keletkezett. Kérdésemre megtudtam, hogy teljesen nyugodt lehetek, Jejun a vulkánok nem alszanak, hanem kihûltek. Amúgy nyugodt voltam, de nem ártott volna egy kis izgalom... Egy jó kis vulkánkitörés átélése nagyott dobott volna a népszerûségemen... De errôl lemaradtam, így csak simán mentünk a kráter felé. Jejun, meg Koreának azon a részén, ahol jártam a kirándulóhelyek nagyon rendben vannak. Az emberek vigyáznak is a környezetre. A természetjárás itt amúgy is nagyon népszerû. A 용눈이오름 tetején pl. egy komplett oviscsoport uzsonnázott, nagyon cukik voltak.
Azután elmentünk egy erdôbe, a 친년의 숨비자럼-ba sétálni. Nagyon jó illat volt, ezt egy speciális fafajta -szerintem lombhullató fenyôféle - okozta, ezekbôl állt az egész erdô. A fák számozottak voltak, az 1-es számú egy háromszáz éves példány volt. A fának egyébként a termése is gyógynövény, koleszterincsökkentô, meg még egy csomó más hatása is van, amiy nem jegyeztem meg.
Következett a Haenya Múzeum (해냐 박물관). A haenyák Jeju szigeten élô és dolgozó búvárnôk, akik mindenféle felszerelés nélkül nagy mélységekbôl hozzák fel a mindenféle tengeri cuccokat. Részletesebben majd a képaláírásoknál beszélek róluk. Itt csak annyit, hogy míg 2003-ban mèg kb. 30 ezren voltak, ma már 5 ezer fô alatti a létszám, és 70 %-uk 70 év feletti. A fiatalok nem választják már a haenyaságot, mert nagyon kemény élet, inkább tanulni mennek. Így hal ki egy hagyományos szakma mindenhol, s ez alól a modern Korea sem kivétel.
A Haenya múzeum után 성상- ban (Songsang) ebédeltünk. Mivel sok program várt ránk, az ebéd egyszerû volt, rámen egy étteremben. Nem instant, de félig bóóti.... volt benne tojás is. Rendeltünk még hozzá kimbapot, ami nem ízlett igazán, jobban szeretem a karakteres ízeket, ez meg kicsit édeskés volt, meg mandut, amirôl megtudtam, hogy kínai étel. Annak ellenére ízlett... már lassan én is átveszem James ellenszenvét a kínai turisták iránt. Egyszer sem mulasztott el megjegyzést tenni rájuk és be kell vallani, hogy igaza van. Udvariatlanok, hangosak, rendetlenek és köpködnek. Igaz, Szöulban is láttam köpködô férfit, nem is egyet. Képzeljetek el egy férfit a jól szabott, elegáns öltönyében és cipôjében, örökre vasalt fejjel, amint krákogás után jó nagyot az utcára köp. Kiábrándító. De ez azért nem annyira általános, 10% szemben a kínai 75-tel.
Ebéd után a 성상일출붕 (Sangsengilchulbong) felé vettük az irányt. Már sokat mentünk, így nem másztunk fel a tetejére. Amúgy is rengetegen voltak, elég késôre is járt már. James megjegyzése: "Fogalmam sincs minek akar egy kínai ember felmászni a Sangsengilchulbongra."
Megnéztük a hegyet minden irányból, a legszebb az óceán felôl volt természetesen. Közben megnéztünk egy ûtba esô buddhista templomot, ettünk vicces fagyit, legkisebbet, amit csak àrultak, így is alig tudtam megenni.
Aztán visszamentünk Jeju citybe. Nem vagyok rossz a térképolvasásban, de mégis azt hittem, hogy Jeju egy kis sziget a Halla heggyel a közepén. De valójában.nagy, sokkal nagyobb, mint képzeltem. A part mentén körbevezetô út hossza majdnem 500 km. Rengeteg a látnivaló, kiállítótermek, múzeumok, templomok, kolostorok a hegyen, de ezen kívül mindenféle tematikus szórakoztató parkok várják a gyermeteg látogatókat. S valakinek ez mégsem elég, hetekig lehet túrázni megmászva az összes oreult és a Halla hegyet. Van buszközlekedés is az egész szigeten, de érdemes autót bérelni. Rengeteg bérautót láttam, a bennfentesek fölényességével mondom, hogy a 허 rendszámról lehet felismerni.
Szóval Jeju egy remek hely, szívesen eltöltenék.itt hosszabb idôt is. Nekelég lenne az óceánt bámulni...
Inkább rövidebbeket írok, könnyebb olvasni. Nem akarom elveszíteni az olvasóközönséget...
A Jeju citybe vezetô úton volt idônk beszélgetni személyes dolgokról is, annál is inkább, mert az utolsó esti programom egy meghívás volt James otthonába kávéra és szendvicsre. A második nap estéjére már annyira felfejlôdött a koreai és az angol nyelvtudásom, meg a metakommunikációs kézségem, hogy el tudtam magyarázni azt is, amit az elsô nap még nem. James a szokásos udvariassággal újra megköszönte az ajándékokat, így alkalmam volt fényezni magamat egy kicsit, hogy 100% handmade by Kata, mert úgy érzékeltem, hogy ez nem volt teljesen világos. Na ezen jól elcsodálkozott, Koreában nme szokás az ilyesmi, legalábbis az átlag nem foglalkozik kézmûvességgel, mert nincs idejük, elfoglaltak a pénzkereséssel. Ezen meg én csodálkoztam, hogy is van ez? Az emberek folyton az utcán flangálnak, meg költik a napközben megkeresett pénzt... James is elismerte, hogy igazam van 네, 마자요 kíséretében. Ezt azt hiszem az elsô koreai órámon tanultam meg. Kívülállóként úgy látom, hogy nem valam hatékony a munkavégzés, bár keveset vannak.otthon és sok idôt töltenek a munkahelyen. Persze a mienk hiába hatékony, mégis rosszabbul áll az ország... Ezzel én is ellentmondásba keveredek magammal, így ezt abba is hagyom, mielôtt ostoba következtetésekeet vonnék le. A vároaba visszaérve megnéztünk két híres helyet. A Sárkánysziklát, mely érdekes lávaképzôdmény az óceán partján, mejd felmásztunk arra a helyre, ahonnan szép kilátást lehet élvezni este. Ide egyébként a jejuiak január elsején reggel feljönnek, köszönteni az új évet.
Séta után mentünk James házába. Presbiteriánus lelkész, a lakás eleje a templom volt, egy oktatóteremmel, azon keresztül léptünk be a lakásba. Tolóajtók és a filmekbôl ismert elrendezés. A felesége és a kisebbik.lánya udvariasan köszöntöttek, bemutatkoztunk, majd leültünk az alacsony asztal mellett elhelyezett párnára. Érdekes módon nem volt feszélyezett a légkör, egy kicist azon aggódtam, hogy fel tudok-e majd állni. Szertartásosan elkészített, etióp kávét kaptam, ott helyben, kézi ôrlôvel frissen darálva. A kislány - csak meg ne sértôdjön, mert 15 éves - apró szendvicseket hozott egy tálcán, meg a szokásos gyümölcsöt a pici villákkal. Jejui mandarint - nagyon finkm, más az íze, mint amit itthon veszünk, és óriásszemû lila szôlôt.
Egyáltalán nem indult nehezen a társalgás. James felesége angoltanár, de James megmentett azzal, hogy elmondta, mindössze 3 hónapja tanulok angolul. Ismét elôkerültek a táskáim, és amikor kiderült ott is hogy sk., kívül-belül át lettek vizsgálva. Professzionális, hangzott el a dicséret... nagyon megnyerô volt a sok zseb és aprofi belsôrész. Ebben nincs különbsèg, minden nôszereti a sok rekeszes táskát. Anyukám által hímzett terítô is sikert aratott. Jó, hogy végül a kézmûves ajándék mellett döntöttem. Mikor a leányka kiment, az apjának megdicsértem, hogy milyen bájos. Most! mondta az apja, mert vendég van, különben mmeg nem lehet hozzà szólni, flegma és utálatos. Na ebben sincs különbség
Beszéltünk az orszàgainkról, a kultúráról az emberekrôl. Arról, hogy Koreában az idôsebb nôk nem.utazgatnak egyedül, hanem csaparosan. Hogy mit láttam Szöulban, stb. Szóval általános társalgás, de sokat nevettünk és nagyon jól éreztem magam. Mire megettünk mindent, el is fáradtunk, nem az evésben, hanem a koncentrálásban. Elköszöntem, James visszavitt a hotelbe. A család az utcáig kísért és természetesen meghajoltak, míg el nem hagytuk az utcát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése