Élményekkel teli fárasztó nap után frissen ébredtem. Nem kellett sietnem, mert a barátomnak dolga volt délelôtt, csak délután 1-re beszéltük meg a talàlkozót. A szállásról11-kor kis kellett jelentkeznem, így összecsomagoltam. Már elôzô este megbeszéltük a recepción, hogy ott hagyom a bôröndömet, majd James délben érte megy. Koreai reggelim után összecsomagoltam, jól körülnéztem, nem maradt-e ott valami - a késôbbiek.ismeretèben ez nem.sikerült valami jól. Leadtam a csomagomat és elindultam a 관덕정 (Guandeokjeon) felé. Lényegesen egyszerûbb lett volna a dolog, ha van Jeju city térképem, de elôzô este megbeszéltük, nagyjából merre van, s jó mérnökként le is rajzoltam magamnak. De ha eltévednék sincs gond, mert nylevtudásaimat (!) elôszedve ügyesen tudok kérdezni, s ha nagyon szükséges, akkor kétségbeesetten nézni is.
A jelzett irányt követve haladtam a cèl felé, idônként meg is kérdeztem helyinek làtszó embereket, biztos, ami biztos alapon.
Felvettem a kis hátizsákomat, és nekivágtam a városnak.
Útközben fényképeztem ezt-azt. Az irányt caak.egyszer vétettem el, mert az út végén fordulj jobbra parancsot félreértelmeztem
Az út vége nekem az óceán volt Azt is jól megnéztem, búcsúzóul, ki tudja, látom-e még ott valaha? Nagyon szeretném, de egyszer volt Budàn kutyavásár, sajnos. Egy öreg ajumma aztán jejui nyelven elmlndta, merre találom. A Guandeokjeon volt a régi City Hall, ma már csak múzeum.
És milyen jól tettem, hogy kicsit elkeveredtem, mert megpillantottam Ôt. Igaz, csak kirakatban, reklámfotón, de akkor is örültem, mert nem egy tinisztár, így alig találkozhattam vele. Amúgy is olvastam, hogy csak tegnap jött vissza Japánból...
Majdnem 2 óra gyaloglás után értem a találkozóhelyre. Kicsit vártam és Leültem a pavilon lépcsônére. Nem releváns információ, hogy most sportcipôben voltam, ès olyan helyeken is keletkeztek vízhôlyagok, ahol még soha! Ezért újabb tapaszokat helyeztem el, lassan megspórolhatom a zoknit
James idôben érkezett, csak nem vettük észre egymást. Itt mûködött a "wàjpáj" - már èrtem a koreaiasan kiejtett wifit is, így felhívott telefonon.
Az elsô kérdés persze az volt, hogy nem vagyok-e éhes, együnk? De nem akartam, ezért elmentünk a parkolôig és autóztunk tovább. A City Hall környéke James templomi körzete, az elsô és a legnagyobb a szigeten.
Már tegnap este tudtam, hogy a Memorial Hallba fogunk menni, hogy mindent megtudjak a sziget történelmérôl. Ez az emlékhely bemutatja, mi történt a jejui emberekkel a japán megszállás, azamerikai fennhatóság és a koreai háború idején. Jeju lakossága csak élni akart, de nem hagyták. Sok áldozatot szedett a különféle hatalmo politika, ártatlanok pusztultak el korra éa nemre való tekintet nélkül itt is. A jejuiak szabadságszeretô, összetartó és rebellis egyszerû emberek voltak, akik kiálltak magukért a túlerôvel szemben is, ezért halltak meg olyan sokan. A Memorial Hallra egy külön posztot szánok, tanulságos történet, de az is, hogy az utókor hogyan kezeli ezt.
A hely hatalmas, több órát töltöttünl el ott és már tényleg megéheztem. Nemakarok nyugati ételt enni, válaszoltam és elmentünk egy nagyon híres és népszerû noodle-helyre. Most nem voltak sokan, mert du. 5 óra volt, de normál étkezési idôben hetekkel elôre kell asztalt foglalni. Kézzel készítik a tésztát... ez nekem nem olyan nagy újdonság, otthon megszokott, de itt, Koreában a kézi dolgoknak nagy értéke van, drága is, mert otthon nem foglalkoznak ilyesmivel a korábban már említettek okán. Megígértem, ha Magyarországra jön, rengeteg házi ételt, kenyeret, tortát adokneki. Azt mondta, amikor meglátta a torta meg péksüti fotóimat, elment a pékségbe De nem evett még magyar házi kenyeret és péksüteményt, a koreai meg sem közelíti azt. A mienk még a pékségben is finomabb!
A tengeri cuccos ételt választottam, lesz ami lesz alapon.... Nem hal, mondta James... Úgy gondoltam, megpróbálom, ha nem ízlik, akkor elég nekem a kimcsi meg a többi gezemice is.
Hatalmas adagot kaptunk megint! James aztmondta, a jó koreai szakács sokat ad a vendégnek, hogy kipukkadjon...
Feltettem a kérdést, hogy akkor most 어떻게? és figyeltem, hogy kell enni. Nagyon finom volt, majdnem az egészet megettem.
Ebéd után kicsit pihentünk és beszélgettünk az asztalnál, aztán egy utolsó sétát tettünk egy erdôben, útban a reptér felé. Megnéztük Jeju legnagyobb vadló-kolóniáját, már amelyek az úthoz közel legelésztek és aztán a reptérre mentünk.
James segített becsekkolni, a három nevem megint fejtörést okozott a kisasszonynak, ketten is megnézték, pont mint amikor jöttem.
Elbúcsúztunk udvarias kézfogással, de nem tudtam megállni és megöleltem... Egy nagyon jó barátra találtam a messzi távolban, és boldog vagyok, hogy személyesen tudtunk találkozni. Remélem, lesz még másik alkalom is. Köszönök mindent James! James님, 정말 감사합니다!
A gép felszállt, egy óra múlva pedig Szöulban landoltunk.
안녕히기세요, 제주도!
Jeju cityben vettem ezt fel egy keresztezôdèsben. Sokáig csinálták. Valaki meg tudja mondani, mi történik itt? 이것은 무엇입니까?
Most egy kicsit megszakítom a jejui élménybeszámolót. Jejun minden idilli volt, béke és boldogság.... De nem akarom elveszteni azon olvasóimat sem, akik unják ezt a nagy nyugalmat és inkább érdekesebbnek tartják egy középkorú nô ügyetlenkedését egyedül a nagyvilágban.
Az utam vissza Szöulba teljes nyugalomban telt. Mikor a reptéren vártam a csomagomat, eszembe jutott, hogy ki kellett volna venni a bôröndbôl a szobakulcsot. Emlékeztem, hogy beletettem a ruhák közé, hogy el ne veszítsem. Még a reptéren elkezdtem a keresést, de nem találtam. Sebaj, gondoltam, majd a szállásomon kipakolok és meglesz. Éjfél után értem vissza, a recepció már bezárt. Centirôl centire átvizsgáltam mindent, mint egy jó vámtiszt, semmi.
어떻거죠? mondogattam magamnak... Sikerült ugyanis megfejtenem... 어떻거죠? - ha magunknak mondunk valamit, ha magunkban beszélünk és 어떻거요? - ha mástól kérdezzük. Megkérdeztem, és James elmagyarázta. Azt hittem, ez csak filmes eszköz, a mélyebb jellemábrázolás érdekében, de nem, hallottam a barátomtól is, hogy megbeszéli magával néha a problémás szituációkat.
Az 어떻거죠? azonban nem segített és terveket kovácsoltam... például bemászhatnék az ablakon. Van az ablakom elôtt egy erkély, ami lezàrt ugyan a személyzet számára, de ki tudtam nyitni... Indulás elôtt azonban bezártam a tolóablakot, így ezaz ötlet nem jött be. Aztán megpróbáltam a zárat megbuherálni egy biztosítótû-hullámcsat kombóval.Ha betörô lennék, éhen halnék....
A történet vége az lett, hogy bevackoltam magam az étkezô foteljébe. Fôztem egy vödör kávét és írtam a jejui beszámolót, míg rá nem buktam a tabletre. Mindenem fájt, minden órában felébredtem, azt hittem, sosem lesz nyolc óra.
A recepcióra végül már fél nyolckor megérkezett a nagyjából velem egykorú hölgy, akinek angolul akartam elmondani, hogy kell egy másik kulcs. Sajnos nem beszél angolul, mondta, válaszul elmondtam, hogy én sem, ezen mindketten nevettünk. De koreaiul elmagyaráztam, mi történt, meg is értette és adott egy másik kulcsot.
Még jó, hogy az épületbe be tudtam jönni. Bár van egy helyes kis pad a ház elôtt: bôrönd a fejem alatt, törölközôvel betakarva ... nem is rossz, talán kipróbálom, hogy teljessé tegyem a szöuli élményt
E kis közjáték miatt elmaradt a mára tervezett Namsangol Hanok Village kirándulás. Aludtam délelôtt, mostam - mert holnapról jön az esô -, kitakarítottam. Csak sajnos nagyon fogy a szöuli idôm, sajnálom, hogy házimunkára pazarolom. De este elmegyek a Gangnamba, megkeresem KNG-t, hogy megvigasztaljon. Még itthon meghallgatom PSY Gangnam Style-ját, hogy felébresszen és átvegyem az èrzést.
Jeju cityben vettem ezt fel egy keresztezôdèsben. Sokáig csinálták. Valaki meg tudja mondani, mi történik itt? 이것은 무엇입니까?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése